betöltés folyamatban...
Hírek

Vendégünk volt Kovács Edit tőrvívó. Köszönjük a barátságát!

2020.08.03. - 17:53

Szívember. Talán így lehetne egy szóval jellemezni Kovács Edit vívót, a háromszoros olimpiai bronzérmes (1976, 1980, 1988) és 1987-es világbajnok női tőrválogatott tagját. A Veszprémből a fővárosba került és az MTK-hoz hű versenyzőnek az élete volt a vívás. Mindenre képes volt szeretett sportágáért.

Néha igaz a mondás, hogy az idő sok mindent megold. Ez a beszélgetés talán igazolhatja ezt a tételt. Ha van sportoló, aki rajongva szerette, szolgálta, segítette választott sportágát, az a csapatban világbajnoki címig jutó tőrvívó Kovács Edit volt. 

A “Vagány” becenevet még Veszprémben kapta gyerekként egy edzés után – van, aki évtizedekkel később is így szólítja. Egyáltalán nem úgy kezdődött a pályafutása, hogy az egyik legeredményesebb, legsikeresebb magyar olimpiai sportágnak szerez újabb sikereket.

- De nem ám, mert abszolút labdaőrült voltam – emlékezett a kezdetekre Kovács Edit. – Teljesen mindegy, hogy milyen sportág volt, csak labda legyen. Vívásról viszont szó sem volt.

- Tiszttartó Tibor, veszprémi vívómester még is csak elcsábította a sportághoz. Az idén március 15-én Pro Urbe-díjjal kitüntetett, hetvennégy éves szakember igen szuggesztíven hatott a tanítványaira.
- Először a barátnőmet választotta az általános iskolában. Otthon ugyan a szüleim már többször jelezték, hogy lehet vívásra járni, de én hallani nem akartam róla. Aztán az osztálytársnőm egyszer elcsalt az edzésre és ott ragadtam. Nem a vívás, sokkal inkább az előtte való játékok tetszettek és ragadták meg a figyelmemet. Végül a sportágat is megszerettem!

- A “Vagány” becenév is egy edzés végéhez kötődik, amikor futásban legyőzött mindenkit.
- Az egyik foglalkozás kezdetére nem tudott pontosan oda jönni Tiszttartó Tibor. Azt mondtam a többieknek, ne várakozzunk tétlenül, fussunk inkább. Az egyetemi sportcsarnok kicsi vívótermében nagyjából az ötvenedik kör után Parádi László megállt és lihegve azt mondta: oké, Vagány, te nyertél. Ez a hatvanas évek közepén volt. De még mindig van, aki így szólít.

 - Nem csak futás, hanem a tőr forgatása is egyre eredményesebben ment. Olyannyira, hogy már a fővárosban is felfigyeltek a kiváló veszprémi eredményekre.
- Igen, mert nem volt szokás, hogy vidéki junior csapat országos bajnokságot nyerjen. Nekünk tényleg remek együttesünk volt. Bodor Beával, Pintér Évával, Kovács Judittal, Tantos Ágnessel és Judittal “megvívtuk” ezt a csodát és győztünk csapatban.

-  Az érettségi után a Szegedi Tanárképző helyett, a Vörös Meteorhoz igazolt, amely később egyesült az MTK-val. Előbb a párbajtőr olimpiai bajnok Bárány Árpád, majd Szőcs Bertalan egyengette útját. A robbanékony, nagy munkabírású, hatalmas lelkierővel is rendelkező ifjú tehetség igazi csapatember volt a páston!
- Három olimpián (1976, 1980, 1988) is a bronzérmet nyert csapat tagja lehettem. Montrealban, 1976-ban nyernünk kellett volna. Legendák között vívhattam, a három Ildikóval. Tordasival, Bóbissal, Rejtővel és Maros Magdával. Fantasztikus névsor. Bay Béla szövetségi kapitány szerint akkor még zöldfülűnek számítottam, ezért nem engedett egyéniben indulni. Pedig mindössze kétszer vesztettem. Egyszer 4-3-ra, majd 4-2-re. Tordasi Ildi viszont megnyerte az olimpiát.

Dukavits Attila, Füsi Lia, Kovács Edit, Kabók József

 - Jutott aranymedál Kovács Editnek is a Lausanne-i világbajnokságon.
- Akkor Kovács Tamás szövetségi kapitány vezetett bennünket sikerre. Stefanek Gertrúddal, Jánosi Zsuzsával és Tuschák Katalinnal értünk célba szinte hibátlan vívással. Akkor azt mondtam, már ezért az egy sikerért érdemes volt elkezdeni az egészet.

- Szöul után az olimpiai bajnok Gedővári Imrével együtt visszavonult. Milyen érzés abbahagyni azt, ami addig az életét jelentette.
- A mondás szerint a sportoló kétszer hal meg. Amikor visszavonul, és amikor valóban távozik a földi világból. Szerencsére az első rész nekem másképpen alakult. Kovács Tamás számított ránk a szövetségben. Imre főtitkárként, én szakfelügyelőként dolgozhattam a vívásért. Amikor őt az Újpest elnökének hívták, akkor vettem át a helyét.

- Klubszinten még tovább vívott, majd érkezett Kovács Tamás segélykérése is.
- Valóban így volt, amikor Jánosi és Stefanek szülni mentek, akkor visszatértem a keretbe és a lyoni világbajnokságon a negyedikek lettünk.

 - Tíz év után mégis otthagyta a szövetséget…
- Fogalmazzunk inkább úgy: az élet alakította, hogy felmondtam és otthagytam azt, amit tizenkét évesen elkezdtem. Rengeteget dolgoztam a sportágért. Szerveztem, csapatot vezettem. Volt, hogy autóval vittem a sportolókat, zsűriztem, de végül azt mondtam, elég volt. Mindent nekem sem kell eltűrnöm és elviselnem.

 - Akkor jött egy újabb telefonhívás …
- Berzi Sándor keresett, aki az MTK futballistáinál technikai vezetőként dolgozott, amikor a klubban vívtam. Egy hét sem telt el a felmondásom után, amikor a főtitkár úr Magyar Labdarúgó Szövetségbe invitált eseményszervezőnek. Most például a magyar-román Eb-csoportselejtezőt szervezzük „ezerrel”. A vendégek megérkezésétől az elutazásukig, mindent, ami ebbe a találkozóba beletartozik.

Az idő néha tényleg sok mindent megold. Kovács Edit végül olyan sportághoz került, ahol pattog a labda, közben a vívásra is figyel.  Hiányzik neki a mozgás, még inkább a tanítványai. Amint teheti, meglátogatja őket.

(Vasárnapi napló / Donát Tamás)

forrás: